Érdekesen alakul az élet a Való Világ 5 villájában. Amíg VV Veronika játékban volt, VV Pétert szinte le sem lehetett róla vakarni... Pincsikutyaként követte mindenhova a lány és próbálkozott nála szinte mindennel... Most, hogy Veronika kiesett a játékból keresett magának egy új hölgyet, akinél próbálkozhat.
Teljes harci készenlétben, alvajáróként bolyongott a fülledt álmokkal teli hálószobában a veterán valósághős, akit villatársaihoz hasonlóan megtébolyítanak a gyötrő, kiéletlen vágyak. A kiesett lány ennél többet is mondott.


Csaba megalázóan nagy fölénnyel (82%-18%) nyerte a tegnap esti párbajt, mely után hatalmas mellénnyel vonult vissza a villába.


Kinga úgy érzi: meggyengül az Attila–Péter szövetség most, hogy Veronika kiesett. Ezt pedig a fiúk tudomására is hozta, akik azonban bosszút akarnak állni a plasztikázott lány kiesésért.
Kingát vérig sértette Csaba, Fecó a fellegekben jár, Péter pedig azt jósolta, hogy január közepére teljesen beleszeret Veronikába.


Péternek (34) köszönheti a zöld kendőt VV Veronika (21). A villa helyes pasija, Csaba (23) három játékostársa közül választotta ki azt, akivel hétfő este párbajozni kíván. Esztert (29) érthető módon nem vitte magával, hiszen a villa jogásza már kétszer bebizonyította: legyőzhetetlen. Pétert pedig azért nem választotta, mert úgy gondolta, sokkal fájóbb pontja lesz neki, ha kiviszi azt az embert, aki a legközelebb áll hozzá: Veronikát.




Legyen Való Világ 6

Promote Your Page Too


Hirdet�s

FIGYELEM !!! Az oldal tartalmazhat kizárólag 18 éven felülieknek szóló bejegyzéseket is.


Sitemap