A kormány legutóbbi tervezete szerint akár nyolc év börtönt is kaphat egy tizenéves, ha rajtakapják, hogy elszívott egy füves cigit. VV Béci szerint azonban sokkal fontosabb, hogy megfelelő szakemberek hívják fel a figyelmet a drogozás veszélyeire, mint hogy ilyen drasztikus büntetést szabjanak ki a fiatalokra.
Nem prosti a húgom – vette védelmébe Gigit bátyja, Béci. Igaz, a valóvilágos fiú sem tudja, hogy pontosan hol és mit csinál az arab országban táncosnő testvére.
Nagy port kavart az óév utolsó napjaiban a Blikk címlapsztorija, amelyből kiderült, hogy VV Gigi titokban Dubajba repült. Még legközelebbi hozzátartozóit sem értesítette, bátyja is csak a médiából értesült. Lapunk ugyan SMS-ben elérte Gigit, aki azt állította: a barátjával utazott el pihenni, ám Béci mégsem biztos benne, hogy húga hol tartózkodik.
A VV4 kibékíthetetlen ellentéte Éva és a Rácz testvérek között fél évvel a műsor után is folytatódik. Éva a tegnapi nap elején hivatalos Facebook oldalán osztotta meg a Blikk cikkét Gigi dubaji utazásáról, csípős megjegyzést is hozzáfűzve.
Egy nyereményjáték győztesét vitte el harckocsit vezetni a volt villalakó. Terepruhát húzott, és tankon „száguldozott” Béci. A BeleValóVilág műsorvezetője egy nyereményjáték győztesét vitte el harckocsit vezetni.