Tartalom megosztásaRegisztrálás | Belépés
Kapcsolat | Rólunk | Partnerek
Nem kurvázott életvitelszerűen, jóban van a szüleivel és még csak öngyilkossági kísérlete sem volt a VV5 győztesének annak ellenére, hogy ezekről cikkeztek az újságok, míg ő a villában taktikázott. Knap VV Attila pillanatnyilag tényleg hajléktalan, a haveroknál húzza meg magát addig, míg meg nem kapja a nyereménylakását. Ezért is, és a betyárbecsület miatt sem érti, hogy a korábbi győztes, Nagy Alekosz miért dobott el mindent és rúgta fel a szerződést a csatornával. Egyébként fogalma sincs arról, miért szavaztak rá a nézők. Talán, mert egy érzékeny átlagember, rohadt szemétláda tulajdonságokkal.


A Való világ győztese valószínűleg elég mélyről jött, és most ugyanabba a mélységbe tart, pedig volt lehetősége arra, hogy többé-kevésbé emelt fővel jusson ki egy valóságshow-ból, úgy, ahogy szinte senkinek nem sikerült. Nagy Alekosz megnyerte a Való világ 4-et, kocsit, lakást, külföldi utazást, egy rakás pénzt, és ismertséget szerzett, amivel akár még kezdhetett volna is valamit. Elvégre volt már olyan szereplő, akinek idővel sikerült kikecmeregnie a korábbi világából. Alekosz nem ilyen.




Dóra, az ÖsszeEsküvők című reality szereplője a ma reggeli Mokkában elárulta, nem esett neki jól, hogy Csenge óriási fölénnyel nyerte meg az ÖsszeCsapást, de már nagyon szeretett volna hazamenni. Talán ezért sem kampányolt saját maga mellett, sőt, kortesbeszédében kifejezetten felhívta a nézők figyelmét Csenge és Peti szerelmére.



Elképesztően sok szavazattal penderítették ki a nézők pénteken a TV2 ÖsszeEsküvők című valóságshow-jából Dórát, azt a lányt, aki Alekosz kedvéért jóval a többiek után csatlakozott a csapathoz.


http://www.blikk.hu/data/cikk/2/7/42/65/cikk_2074265/22_o_osszeeskuvok-1-TV2-3hasHTRZ.jpg



Nincs értelme a lányokkal beszélgetni – így véli Alekosz, aki vélhetően a lelepleződéstől tart: még a végén kiderül, hogy egy unalmas alak.
VV Vera nővére szerint testvére nagyot hibázott, amikor egyértelműen kijelentette, hogy Alekosz exét, Veronikát hívja párbajozni. Azt mondja: szerinte Vera ezért választott mégis új ellenfelet magának.

- Egyértelműen gyengének látja Annamarit, és vele is sok konfliktusa volt, így praktikus döntés volt részéről, hogy a fura lányt vigye ki. Vera sokkal több odafigyelést fog kapni a villalakóktól, ha nyertesen tér vissza a párbajról, nagyobb lesz a tekintélye - mondta az Új Ásznak Zsuzsanna, Vera nővére.

FIGYELEM !!! Az oldal tartalmazhat kizárólag 18 éven felülieknek szóló bejegyzéseket is.