Tartalom megosztásaRegisztrálás | Belépés
Kapcsolat | Rólunk | Partnerek
Egy ország előtt bohócot csinált belőlem, ennek a műsornak a Hülyeség a legfölsőbb szinteken címet kellett volna adni – mondta magából kikelve a mellőzött menyasszony, aki úgy érzi, hogy az érdi görög régi szerelme, Tünde miatt már szakított is vele.


Alekosz szakított Veronikával? A furcsa pár vasárnap óta jár jegyben egymással, ám a ValóVilág győztese már most kikészítette idegileg fiatal menyasszonyát.


Úgy tűnik, hiábavaló volt Alekosz menyasszonykereső műsora, mert a görög hódító még mindig Tündét szereti. Azt a lányt, akivel a villába költözése előtti utolsó éjszakát is töltötte, és akibe öt éven át szerelmes volt. Alekosz a ValóVilág főnyereménnyel járó Maldív-szigeteki utazásra is vele szeretne menni.
Most, hogy túl vagyunk rajta, mint egy hasmenéssel nehezített all inclusive tunéziai nyaraláson, itt az ideje az önismeretet építő számvetésnek: mégis miért nézte az ország egyharmada minden este Alekoszt és az ő szerelmét a legfelsőbb szinteken?


"Majd kiugrik a szívem a helyéről"- mondta Veronika, amikor Alekosz átadta neki az utolsó kulcsot. A villa egykori okostojásán - elmondása szerint - eleinte eluralkodott a döntésképtelenség, végül a mindig vicces és mosolygós Veronikát választotta.
Alekosz a műsor promójában a hotdogost kereső Veronikát választotta menyasszonyául. Olga, akit a műsor közepén Alekosz elküldött, majd visszahívta, hoppon maradt. Veronika Alekosz mellett megnyert egy kerti bútort is.

FIGYELEM !!! Az oldal tartalmazhat kizárólag 18 éven felülieknek szóló bejegyzéseket is.